|
|||
Tanács Lajos professzor úr - NekrológKözzétette: Mecsnóber Melinda 2020. 02. 18. Olvasottság:5792 Kedves Tagtársak és Kollégák! Nekrológ Tanács Lajos professzor úr emlékére
A vadméhek biológiája vagy a búza minősége - kevesen tudnak maradandót alkotni két ennyire különböző tudományterületen. Tanács Lajos közéjük tartozott. Budapesten született 1944. november 25-én, de gyermekkorát már Szegeden töltötte. Egyetemi tanulmányait is itt, a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán folytatta, ahol 1970-ben vette át biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomáját. A biológiai tudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1987-ben szerezte, 1996-ban pedig Keszthelyen, a Pannon Agrártudományi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karán habilitált. Az egyetem elvégzése után, bő másfél évtizedig nevelőtanárként, illetve szakközépiskolai óraadóként dolgozott. A Szegedi Tudományegyetem Mérnök Karának jogelődjénél 1987-ben kezdte munkáját főiskolai docens, később főiskolai tanár, majd 1998-tól egyetemi tanár beosztásban. 1995-től egységvezetőként irányította az Élelmiszertudományi Tanszék munkáját. 2007. július 1-től az SZTE Mezőgazdasági Kar Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézetének professzora, 2009-ig, 65. életéve betöltéséig, a Kar tudományos dékán-helyettese, 2014-től professor emeritusa. Több évtizedes oktatási tevékenysége során több mint egy tucat tantárgyat oktatott, igen széles skálán, az élelmiszerhigiéniától a kertészetig. Ezekhez több tankönyvet és jegyzetet készített, melyek közül kiemelendő a már emeritusként befejezett, egyedülálló trilógiája a mezőgazdasági termékfeldolgozásról. Hallgatói rendszeresen szerepeltek tudományos diákköri konferenciákon, többször is helyezést elérve az országos megmérettetéseken. Tudományos tevékenysége kezdetektől fogva a szegedi Állattani Tanszékhez kötődött. Emellett, már a 70-es évektől bekapcsolódott a Magyar Természettudományi Múzeum Állattára, valamint a Tiszakutató Munkabizottság kutatásaiba. Fő kutatási területe a ruderális területek és az agrokultúrákat szegélyező viszonylagos természetes gyeptársulások vadméh közösségei ökológiai viszonyainak vizsgálata, különös tekintettel a méhalkatúak tevékenységét befolyásoló biotikus és abiotikus faktorokra. A Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának kutatási programjában végzett taxonómiai munkái során a tudomány számára kettő, míg a Kárpát-medence faunájára nézve 14 új vadméh fajt írt le. Egész pályafutását végig kísérő, a vadméhekkel kapcsolatos szenvedélyes kutatómunkája mellett, közel három évtizede a Mérnöki Karon megkezdte a különböző agrotechnikai kezelések és a búzafajták malom- és sütőipari paraméterei közötti összefüggések vizsgálatát, mely területen szintén jelentős hazai és nemzetközi publikációs tevékenységet folytatott. Tudományos közleményeinek száma közel 200, előadásainak száma meghaladja a 100-at. Szakterületein való ismertségét publikációinak 300-nál is több független idézője is mutatja. Széleskörű szakmai tapasztalatait számos tudományos szervezet tagjaként hasznosította. Tagja volt a Magyar Rovartani Társaságnak, a Nemzetközi Hymenopterológiai Társaságnak, a Tiszakutató Munkabizottságnak, a SZAB Környezetvédelmi Munkabizottságának, az MTA Köztestületének, a Gabonakutató Nonprofit Kft. Tudományos Tanácsának és a Magyar Élelmezéstudományi Egyesületnek. A Magyar Biológiai Társaságnak 1998 és 2002 között vezetőségi tagja, míg 2002-től a Szegedi Csoport elnöke, 2014-től társelnöke. Aktív szervezőmunkája eredményeként a csoport tevékenysége új lendületet kapott, programjaik a szegedi tudományos ismeretterjesztő rendezvények rendszeres érdeklődésre számot tartó eseményeivé váltak, a csoport számos tagja nyerte el a Társaság különböző kitüntetéseit – köztük professzor úr is a Gorka Sándor Díjat. A Magyar Biológiai Társaságtól kapott kitüntetés mellett, pályafutása talán legnagyobb szakmai sikereként értékelte, hogy 1997-2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült. Ezeken felül Miniszteri Dicsérettel, és többszöri Dékáni Dicsérettel is értékelték munkáját. Tanács Lajos régi vágású professzorként hitt abban, hogy minden hallgatóval képes elsajátíttatni a tananyagot, és ezért kitartóan bevetett minden oktatói eszközt. Feladatának érezte a diákok általános műveltségének gazdagítását is, legyen szó akár a napóleoni háborúkról vagy az operettek világáról. Szívósan ragaszkodott ahhoz is, hogy munkatársai megszerezzék tudományos fokozatukat, eljussanak konferenciákra, bővüljön a publikációs listájuk. Sokan a mai napig hálásak neki ezért. Kitartása segítette a gyógyíthatatlan betegsége elleni küzdelemben is az utolsó években. Vállalta a szervezetét lassan felőrlő kezelést is, hogy minél több időt tölthessen még szeretett családja - felesége, lányai és imádott unokái körében. Küzdött az utolsó pillanatig. Személyében Karunk egy kivételes oktató-kutató egyénisége távozott közülünk, bölcsessége, tudása, tapasztalata hiányozni fog. Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük! A(z) Szegedi csoport hírei rovat összes cikke:2023. 11. 17. Meghívó 2023. 10. 25. Meghívó 2023. 09. 25. MEGHÍVÓ 2023. 04. 26. MEGHÍVÓ 2023. 03. 06. MEGHÍVÓ 2023. 02. 05. MEGHÍVÓ 2022. 12. 12. MEGHÍVÓ 2022. 10. 23. MEGHÍVÓ 2022. 10. 03. Meghívó: 2022. 04. 19. Meghívó: Szegedi Csoport 481. ülés |
|||
Ideart Az oldal 133 ms alatt készült el. Felhasználó: vendég
|