Zolnai Ildikó temetése
Közzétette: Mecsnóber Melinda 2018. 11. 28. Olvasottság:7069
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Zolnai Ildikó 2018.10.28-án, életének 74. évében elhunyt.
Temetésére 2018. december 7-én 11:15-kor kerül sor, a XX. kerülteti Pestszenterzsébeti temetőben.
 Zolnai Ildikó Kedves Tagjaink!
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Zolnai Ildikó 2018.10.28-án, életének 74. évében elhunyt.
Zolnai Ildikó a Magyar Biológiai Társaság Pedagógus Szakosztályának alapító tagja, majd 2001 és 2018 között szakosztályunk elnöke volt. A szakosztályi élet működésében haláláig aktívan részt vett. A több évtized során számtalan programot szervezett, gyakran egykori tanítványai segítségével, akik közül többen választottak biológiával kapcsolatos hivatást.
Tematikus terepgyakorlatok tervezése, vezetése, az ismeretek továbbítása ugyanúgy természetes volt számára, mint a diákoknak, biológiaszakos tanároknak évente szakmai továbbképzések szervezése és koordinálása.
Az MBT munkáját 2003-ban Gorka Sándor díjjal ismerte el, a biológia nagyhatású oktatásáért és a biológia tantárgy terén kifejtett eredményes szervező munkájáért.
A Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnáziumban eltöltött 40 éves tanári munkája után nyugdíjasként is folytatta szervező munkáját és szakmai tevékenységét.
2013-ban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia által irányított, Biológia B. típusú kerettanterv kidolgozásában. 18 éven át tagja volt a Balogh János Kárpát-medencei Környezet-és Egészségvédelmi Csapatverseny zsűrijének.
2016-ban a szakma iránti szeretete, alázata, valamint évtizedeken át töretlen színvonalas tanári hivatásának méltó elismeréseként megkapta a Rácz Tanár Úr Életműdíjat.
A családtól érkezett hír szerint, a hamvasztás utáni temetésre december 7-én 11:15-kor kerül sor, a XX. kerülteti Pestszenterzsébeti temetőben.
Együd Bence Norbert, Nagyné Horváth Emília, Tóth Piroska
Magyar Biológiai Társaság
Pedagógus Szakosztálya
A(z) Pedagógiai hírek rovat összes cikke:2021. 11. 23. Gyászhír: Nagyné Horváth Emília 2021. 09. 26. XX. Balogh János Kárpát-medencei Környezet-és Egészségvédelmi Csapatverseny 2020. 05. 27. Erőt gyűjt a Kitaibel-verseny 2019. 09. 11. Rajzpályázat - felhívás 2019. 04. 08. MEGHÍVÓ 2019. 02. 18. MEGHÍVÓ 2018. 11. 28. Zolnai Ildikó temetése 2018. 10. 03. MEGHÍVÓ 2018. 09. 20. BIOTALENT - Talent in Biodiversity 2018. 02. 19. EDUVITAL-Vas utcai délutánok
|